A/16.) Meghatározott
középkori ötvöstárgyak egyikének
esetében mutassa be a tárgy feltételezett készítési lépéseit, alkalmazott
technikákat. Választható példák: Szent László Herma, Mátyás Kálvária, Nagyszentmiklósi
kincs egyik kancsója, valami kehely, etc.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az alábbi szövegben vastagított betűvel kiemeltem azt a technológia szempontból érdekes és e tétel szempontjából fontos adatokat, amelyeket e Hermával foglalkozó cikkben lehetett találni:
SZENT LÁSZLÓ-HERMA
Középkori ötvösremekünk
„Az arc igazi szobrászi remekmű…”
A herma ismeretlen mestere korának egyik legjelentősebb
magyarországi művészegyénisége lehetett, aki nemcsak kitűnő szobrász volt, hanem
egyben kiváló ötvösmester is. A mester nevét nem tartotta fenn az emlékezet,
nem szólnak róla dokumentumok, még azt sem tudjuk pontosan, mikor működött, s
tevékenységének helyszíne is a történelem homályába vész. Az ereklyetartót aranyozott ezüstlemezekből formálta meg,
gazdagon zománcozta, és a fejre liliomos koronát helyezett. Az arc igazi szobrászi
remekmű, a sodronyzománc díszítés pedig a legkorábbi e műfajban: mindezek együttesen emelik a
hermát korának legfontosabb alkotásává.
„A mellrész díszruhát imitál…”
A mellrész díszruhát imitál: felületét rombuszhálóba
illesztett mintás, sodronyzománcos lapok alkotják. A háló szigorúan geometrikus
rendje csupán a vállaknál bomlik fel: itt szabálytalan négyszögekkel, háromszögekkel és fecskefarok-alakú darabokkal
is találkozhatunk. A lapokon azonos minta ismétlődik: a széleken ívsor fut
körbe, míg a középrészt nagyméretű, stilizált virág tölti ki. A keresztformába rendezett nagyméretű,
hullámos szélű levelek sarkaiból kisebb, háromszög alakú levélkék törnek elő, a
középrész szabályos kör alakú.
E mintát a lapokra forrasztott sodrott ezüsthuzal rajzolja
fel – innen e technika neve: sodronyzománc –, amit azután áttetsző (transzlucid) zománccal
töltenek ki. A mély tűzzel ragyogó zománc egyszerre idézi meg a drágakövek csillogását és a
selyemkelmék pazar fényét. A drága arany és zománc ragyogása nem csupán a szenteket
megillető tisztelet jele, hanem a keresztény fénymisztika megnyilvánulása is volt. A középkor
emberét a drága anyagok csillogása minden fény forrásához, Istenhez emelte.
„… a herma mestere egyesítette a sodrony- és pajonzománcot, egyedülálló
technikát hozott létre…”
Az alap vörös színű, míg a virágok kék-zöld-sárga színekben
pompáznak. A sodronyzománc-technika észak-itáliai eredetű, s a XV.század első
felében juthatott el Magyarországra, ahol azután a hazai ötvösök tökélyre fejlesztették.
A század legkedveltebb díszítőeljárása lett, és hatása az országhatárokon túlra is kisugárzott.
A mellrész zománcelemei azonban nem tisztán sodronyzománcok. Mesterük a minél
dekoratívabb hatás elérése érdekében a zománcba ezüstből formált kis pontokat
és csillagocskákat, azaz pajonokat égetett. Ezek egy része mára már kipattogzott,
különösen a pontpajonok közül hiányzik sok.
A pajonzománc használata a francia és burgund fejedelmi
udvarok ötvösművészetéből ered. Azzal, hogy a herma mestere egyesítette a sodrony-
és pajonzománcot, egyedülálló technikát hozott létre, amely a magyarországi ötvösművészet
válaszaként is felfogható a nyugati központokból, mindenekelőtt Franciaországból
elterjedő s divatos zománcozási eljárásokra.
„… két csatabárd – Szent László fegyvere – áll keresztben…”
A mellrész közepén a többitől eltérő technikájú, ún. vésett
aljú zománclemez látható: ebben az
esetben a fémlemezt a mintának megfelelően mélyítették ki, s
ezekbe került azután a zománc.
A lemez azonban díszítése révén is elüt társaitól. Fő motívuma
az Árpádok hétszer vágott címere, melyre koronát helyeztek, s amely mögött két
csatabárd – Szent László fegyvere –
áll keresztben. Oldalról egy-egy kisebb, kettős keresztes
címer kíséri. Eredetisége kétséges, valószínű, hogy a herma XIX. századi
felújítása során készült.
„… a mezőket egykor csillagpajonokkal telehintett kék
sodronyzománc töltötte ki.”
A mellrész alsó pereme két részből áll. A felső sávot
hosszúkás mezők tagolják, amelyeket
egykor csillagpajonokkal telehintett kék sodronyzománc
töltött ki. Ezek szinte teljes egészében kihullottak, s ma már csak a XIX. századi
pótlás látható. Az alsó sávot a gótikus építészetből ismert mérműves
tagozatokhoz hasonló áttört, háromszögekbe foglalt, háromkaréjos motívumok
alkotják. A középkori ereklyetartókhoz hasonlóan a hermának is míves talapzata
lehetett, ám ez mára már nyomtalanul elenyészett.
„A szemlélő feje felett elnéző tekintet méltóságot sugároz…”
A zománcos mellrészből emelkedik fel tekintélyt parancsolóan
az aranytól csillogó arc. A szemlélő feje felett elnéző tekintet méltóságot sugároz,
ugyanúgy, miként a barázdált homlok a mélyen ülő, hatalmas szemekkel, a kiálló arccsonttal
és a keskeny sasorral.
„A gótikus jellegű, de immáron barokk korona 10 nagy lombból
áll…”
A hajdani koronáról egy 1600. május 18-án felvett leltár tájékoztat,
amely szerint ezüstből készült, és négyágú volt. Ám hogy eredetileg is négy
levele volt-e a koronának, vagy az akkoriban gyakori szállítás során sérült-e
meg s tört le a többi ág, ez ma már nem állapítható meg. Ráadásul e korona a
következő hónapokban elveszett: Náprági Demeter 1600. december 20-án kelt levelében már arról írt, hogy hiába kereste. Pótlására
Prágában még ugyanabban az esztendőben új koronát készíttetett a püspök, amelyről
a fejék belső oldalába vésett felirat (IN HONOREM S. LADISLAI REGIS HUNG: DEMETRIUS
NAPRAGI EPPUS ET CENCELL TRANSYL: RENOVAVIT PRAGUAE ANNO MDC) és Náprági címere
tanúskodik. A gótikus jellegű, de immár barokk korona 10 nagy lombból áll, közöttük
kisebb, háromágú levelekkel.
„A Szent László-hermát 1607 óta őrzik Győrött.”
A Szent László-hermát 1607 óta őrzik Győrött. A város
püspökei több alkalommal is restauráltatták e becses ereklyét, így 1858-ban,
1884-ben, mikor a fejfedő aranylemeze készült, és 1930-ban. Ez utóbbi során
pótolták az időközben kipergett zománcot. A herma legutóbbi megújítására
2006-ban került sor. Szent László király hermája egyike a középkorból fennmaradt
legfontosabb nemzeti ereklyéinknek. Egyben a középkori magyar művészet páratlan
s ragyogó alkotása.
„Csodás módon Szent László relikviáinak… a legkisebb bajuk
sem esett.”
Zsigmond király 1406-ban kelt oklevele nagy fontossággal bír
a herma története szempontjából. Ebből kiderül, hogy a váradi székesegyház sekrestyéjében
egy égve felejtett gyertya megygyújtotta a ruhaneműket és a szekrényeket,
valamint nagy kárt okozott a sekrestyében őrzött kincsekben: a kereszteket,
kelyheket, könyveket, képeket, a káptalan fontos iratait megégette, illetve a
Szent László fejének és az egyéb csontoknak a tartóit megolvasztotta. Csodás
módon azonban Szent László relikviáinak, annak ellenére, hogy tartóik
szétolvadtak, a legkisebb bajuk sem esett. Az ereklyéket nyilván új tartóba
kellett helyezni. Ekkor – az oklevél alapján 1406 után – készülhetett a herma,
vagyis a mellszobor alakú ereklyetartó, a korábbi fejalakú pótlására. Négy
évtizeddel később ismét nagy veszély fenyegette az ereklyét. 1443. április 7-én a székesegyház két
tornya közül az egyik déltájban ledőlt. A leomlott torony alatt volt a boltozott
sekrestye, amelyben a hermát őrizték, és istentiszteletre kitették. Az aláhulló
kőrengeteg átszakította a sekrestye boltozatát, s annak falai is leomlottak. A
romok széthordása után a hatalmas kőhalmazban ráakadtak az ereklyetartóra,
amely a csodával határos módon sértetlenül vészelte át az omlást.
„1600-ban Nápráginak menekülnie kellett Gyulafehérvárról …”
Az utolsó hír a herma váradi tartózkodásáról 1557-ből származik.
Július 17-én János Zsigmond sziléziai eredetű vezére, Varkucs Tamás leltárt
készíttetett a székesegyházban, s ebben szerepel Szent László aranyozott
fejereklyetartója, amelynek fején korona és drágagyöngy fűzér volt, nyakában
pedig aranyláncon egy kis ereklyetartó tok függött. A herma ezt követően valószínűleg
szintén az ecsedi várba került, majd legközelebb Gyulafehérváron bukkan fel. Az
1600. május 18-án felvett leltár említi az aranyozott Hermát az ereklyével és a
négyágú koronával. A gyulafehérvári püspök 1597-től a kor egyik legműveltebb
magyar főpapja, Náprági Demeter volt, aki egyben az erdélyi kancellár címet is birtokolta.
Arról, hogy pontosan mikor és milyen módon jutott a hermához a gyulafehérvári püspökség,
illetve Náprági, nincs adatunk. A tizenöt éves háború során, 1600-ban Nápráginak
Mihály vajda elől menekülnie kellett Erdélyből. Féltett könyveivel, a hermával és
egyéb kincsekkel együtt Prágába ment. A források szerint a hermához tartozó
korona az út során elveszett. Ezért Náprági új koronát készíttetett a cseh
fővárosban, amelyet a korona belső oldalán elhelyezett püspöki címere és a
latin nyelvű renovációs felirat bizonyít. Náprágit 1602-ben már Pozsonyban
találjuk, ahol préposti tisztséget töltött be. Az 1605-ös prépostsági leltár
említést tesz a hermáról és a tízágú koronáról, valamint egy ezüstszarvról.
„Náprági 1607-ben győri püspök lett. Ekkor ért végső őrzési
helyére, Győr városába a herma.”
Náprági ezt követően előbb veszprémi, majd 1607-ben győri
püspök lett (1606–1619). Ekkor ért végső őrzési helyére, Győr városába a herma. Innen
egyetlen alkalommal került el, 1683-ban, amikor a török elől Telekesi István győri kanonok
előbb a nyugati határszélre, Borostyánkő, majd Léka várába menekítette, s onnan
hozta vissza Kőszegen keresztül a veszély elmúltával. Náprági, akit később
kalocsai érseknek is kineveztek, 1619. március 25-én halt meg Győrött, s
végrendeletében minden vagyonát a győri káptalanra hagyta, bár a hermát külön
nem említette. Érthető, hogy a váradiak a püspökség helyreállítása után, a
XVIII. század elején visszakövetelték a szent ereklyét, de az már örökség jogán
a győri egyházmegye tulajdonát képezte.
„Szent László, aki most már az égben uralkodik…”
Győrött a hermát először a székesegyház déli hajójában, a
Szent István diakónus oltárán tették köztiszteletre. 1861-ben a Héderváry-kápolna
felújítása idején Simor János (1857 – 1867) püspök új, díszes vitrint és egy
oltárt készíttetett a hermának. 1861. június 27-én ünnepélyes körmenet után helyezték el az ereklyét a kápolnában.
1971-ben a neogótikus oltárt faragott gránittömbre cserélték, amelyen napjainkban is láthatjuk a
hermát. Szent László győri kultuszáról először Konrad Janning jezsuita
szerzetes számolt be, aki 1700-ban Antwerpenből utazott Győrbe, hogy a herma
történetét megírhassa. Leírása szerint a relikviát a székesegyházban nagy
tisztelet övezte, s a hívek rendszerint csókkal illették a fejereklyét. Zichy Ferenc győri püspöksége (1743 – 1783) alatt
bontakozott ki igazán Szent László tisztelete a városban.
(Részletek Kiss Tamás – Szabó Béla – Székely Zoltán: A SZENT
LÁSZLÓ-HERMA 400 éve Győrött című könyvből.)
*********************************************************************
RB20120508
